Önkormányzat / Pályázatok / Vértesszőlősi kerékpárút projekt
Vértesszőlősi kerékpárút projekt
Ősztől már biztonságosan kerékpározhatunk Komárom-Esztergom megye legforgalmasabb közútján
A Vértesszőlősi Önkormányzat európai uniós forrásból épít kerékpárút-hálózatot Vértesszőlős településen. A KDOP 4.2.2.-11-2011-0001 számú pályázat keretében ez év őszére elkészül a Tatabánya határát és Vértesszőlőst összekötő kerékpárút. Az több mint két kilométeres szakasz megépítésére 171 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el az önkormányzat, és 29 millió forint saját forrást biztosított.
A kerékpárút megépítése közlekedésbiztonsági szempontból is nagyon jelentős, hiszen a kerékpárút nyomvonalát adó 1-es számú főút hatalmas átvezető forgalmat vezet le. A megye egyik legfontosabb útja jelenleg nagyon veszélyes kerékpározás szempontjából.
A kerékpárút az 1-es út és a mellette lévő házak közötti sávban halad, ezért sok magánterületi tulajdonossal is egyeztetni kellett a tervezés fázisában.
Eredetileg 5 nyomvonaltervezet készült a pályázathoz, melyek közül végül a legrövidebb került kiválasztásra. A végleges nyomvonal meghatározásánál arra is törekedtek, hogy minél több állami területet használjanak, és minél kevesebb magánterületet kelljen bevonni a megvalósításba.
Mint az a beruházás során kiderült, a kerékpárút alatt számos közművezeték húzódik – szennyvíz vezeték gázvezeték, optikai kábelek- , melyek jó része az elavult műszaki állapot miatt az építési munkálatok során kiváltásra kerül. Az elavult vízvezetékek összesen mintegy 900 métere kerülnek kiváltásra, ezáltal a terület ivóvízellátásának biztonsága is javul. Az építési munkálatok eredményeképpen a vízelvezetés is jobban meg lesz oldva, sok helyütt zárt csapadékelvezetést és víznyelőket épít ki a kivitelező.
A kerékpárút alapkőletételekor az útburkolat alá elhelyezett „rozsdamentes acélkapszula is bizonyítja, hogy hosszú távra tervezünk” – monda el a polgármester a beruházásról. Nem elég ugyanis szigetszerűen kerékpárutakat építeni, hanem azokat mindig hálózatba illeszkedően kell megvalósítani, hogy a lakosság számára valóban hasznos funkciót tölthessen be. A vértesszőlősi kerékpárút egy átkötő szakasszal csatlakozik majd a várhatóan 2013-ban elkészülő Tata–Vértesszőlős–Tatabánya kerékpárúthoz, mely az Által-ér töltésén haladva része lesz az EuroVelo 6-os számú útvonalnak.
A kerékpárút alapkő letételekor a burkolat alá elhelyezett dokumentumok: pénzérmék, átnézeti helyszínrajz, a 24 óra című megyei napilap, a képviselőtestületi névsor és polgármesteri hivatal dolgozóinak névsora egy időkapszulába zárva őrzi a kerékpár útépítés emlékét, mely reméljük, még hosszú évekig biztosítja a helyi lakosság biztonságos közlekedését.
Pályázat adatai:
- Pályázó neve: Vértesszőlős Község Önkormányzata
- Projekt megnevezése: Kerékpárút-hálózat létesítése Vértesszőlős településen
- Pályázat neve: Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése (Közép-Dunántúl)
- Forrás megnevezése: Európai Regionális Fejlesztési Alap
- Megítélt összeg: 171 055 476 .- HUF
- Támogatás aránya: 90%
- Támogatási döntés dátuma: 2011.10.10