Hírek / Versenyképes Járások Program

Versenyképes Járások Program

2026.04.30.



A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által meghirdetett Versenyképes Járások Program II. üteme keretében támogatásban részesült a Határ út burkolatfelújítása Vértesszőlősön. A döntés eredményeként 80 millió forint vissza nem térítendő, 100%-os intenzitású támogatás érkezik a térségbe.

A projekt Magyarország Kormányának a Versenyképes Járások Program keretében biztosított támogatásával valósul meg.

A program kiemelt célja, hogy a járások fejlődését szolgáló, több települést érintő beruházások támogatásával erősítse a térségi együttműködéseket. Emellett ösztönzi a települések közötti párbeszédet, és elősegíti, hogy a közös fejlesztési célok hatékonyan, a lakosság minél szélesebb körének javát szolgálva valósuljanak meg.

Szakmai partner: Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium

Program honlapja: https://www.versenykepesjarasok.hu/

A fejlesztés keretében megújul a vértesszőlősi Határ út burkolata, amely a meglévő nyomvonalon, a jelenlegi geometria megtartásával történik. A beruházás célja az útburkolat állapotának javítása, az egységes, biztonságos közlekedési feltételek megteremtése, valamint a térségi gazdasági szereplők jobb megközelíthetőségének biztosítása.

A beruházás kezdete: 2026.01.30.

A beruházás várható befejezése: 2026.10.31.

Vértesszőlős Község Önkormányzata



Csatolt fájl(ok):



« Vissza az előző oldalra!

- Magyar - Angol - Német - Szlovák