Bemutatkozás / Látnivalók / Temetői kápolna

Temetői kápolna



Temetői kápolna

A kápolna alapterülete 34 m2, 14 m magas tornyában egy 38 kg-os Szent József harang található. A harangot 1903-ban a Csepeli Szivattyú- és Gépgyárban öntötték. Az öntőmester Walser Ferenc volt. Rajta a „SZENT JÓZSEF KÖNYÖRÖGJ A HALDOKLÓKÉRT S A HALOTTAKÉRT!” felirat olvasható.

Berendezési tárgyai közül két régi – Jézus és Szűz Mária szentséges szívét ábrázoló – olajfestmény a templomból került át, a templom 1941-42-es bővítésekor.

Az idősebb helybeliek elmondása szerint a második világháborúban a toronysisak találatot kapott, és lerepült. Ezt követően a kápolnán apróbb javításokat végeztek, majd a 100 éves évfordulóra 2003-ban önkormányzati, lakossági és egyházi összefogással a külsejét is felújították. Ekkor a már 2 éve néma harangot is megjavították, amit mind a mai napig kézzel szólaltatnak meg. A belső rekonstrukció 2005-ben fejeződött be. A kápolna homlokzatán került végleges helyére a bánhidai egyházközségtől kapott Szent Józsefnek, a haldoklók védőszentjének szobra.

A temetői kápolnában jelenleg temetések után tartanak engesztelő szentmiséket, ezen kívül Mindenszentek és Halottak napján van nyitva, de kérésre e-mail-en történő egyeztetéssel megtekinthető.

E-mail: bodane41@t-online.hu
Boda Ferencné Marika


« Vissza az előző oldalra!

- Magyar - Angol - Német - Szlovák