Bemutatkozás / Testvértelepülések / Muhr am See

Muhr am See



Muhr am See

Muhr am See (D)

Még a rendszerváltás előtt indult egy sportkapcsolat Vértesszőlős és a németországi Muhr am See között.

1999-ben kezdődtek meg az újabb tárgyalások, ami sikerre vezetett, köszönhetően a két település polgármesterének (Roland Fitzner és Vida István) valamint Szabó Lászlónak, az Agricola Rt. elnökének. 2000 tavaszán 15 iskolás gyermek és önkormányzati képviselő látogatott el Muhr am See-be. Az ottani barátságos labdarúgó-mérkőzésnek még akkor, az ősszel Vértesszőlősön volt a visszavágója, amelyre a német gyerekekkel 30 felnőtt kísérő is érkezett a községbe. A hangulatos sportnap mellett szüreti felvonulás és bál várta a vendégeket. 2001 nyarán negyven vértesszőlősi gyerek hét felnőtt kíséretében töltött el kilenc felejthetetlen napot a testvértelepülésen, ahol a tavalyi látogatás után megalakult a Vértesszőlős-Muhr Baráti Kör. Ez a civil szervezet, valamint helyi egyesületek és Muhr önkormányzata volt a vendéglátó. Nagyon sok lehetősége volt a német és magyar gyerekeknek a kapcsolatteremtésre, együtt sportolásra, barátságok kötésére. 2002 nyarán önkormányzati delegáció látogatott el Németországba, ahol ünnepélyes keretek között írta alá a két polgármester, Roland Fitzner és Vida István a partnerkapcsolati oklevél német nyelvű változatát. 2002 augusztusában 23 gyereket és 10 felnőttet láttak vendégül Vértesszőlősön. A sportoláson kívül német barátainknak megmutatták megyénk nevezetességeit, sőt budapesti kirándulás is szerepelt a programban. A látogatás az augusztus 20-i ünnepségekkel zárult. 2003. május 1-3-ig német delegáció vendégeskedett Vértesszőlösön. Május 1-jént többek között a német adományokból létesített Blazer-parkot avatták fel az iskola udvarán. Az ünnepségenm ott volt Frau Rita Balzer. Az esemény tiszteletére fákat ültetett el a két polgármester, az egyiket Németországból hozták. Este ünnepélyes keretek között írta alá a partnerkapcsolati oklevél magyar nyelvű változatát a két polgármester. A másik két napon a Parlamentet és Budapest nevezetességeit nézték meg a vendégek, valamint az Alföldön, Bugacon kirándultak. A látogatás kellemes vacsorával ért véget.

Partnerkapcsolati oklevél

Mi, Vértesszőlős és Muhr am See települések szabadon megválasztott polgármesterei választópolgáraink nevében ünnepélyesen ígéretet teszünk arra, hogy településeink között meglévő baráti kötődéseket fenntartjuk és megerősítjük, a kulturális, gazdasági és emberi kapcsolatokat továbbfejlesztjük. Eltökélt szándékunk, hogy fiataljaink találkozásaival tovább mélyítjük a kölcsönös megértést, az európai szomszédság és összetartozás érzését. További erőfeszítéseket teszünk a közös cél érdekében, mely hozzájárul Európa egyesítéséhez, és a nemzetek közötti béke megtartásához.

Vértesszőlős, 2003.május1.
Vida István polgármester
Roland Fitzner polgármester



« Vissza az előző oldalra!

- Magyar - Angol - Német - Szlovák