Vértesszőlős Község honlapja - www.vertesszolos.hu - polg.hivatal@vertesszolos.hu | nyomtatta: vendég


Arculat
Régi | Új | Akadálymentes
Eszközök

december

2017. 12. 11.

Ke Sze Csü Szo Va
2017. 12. 01. (Péntek)
1
2017. 12. 02. (Szombat)
2
2017. 12. 03. (Vasárnap)
3
2017. 12. 04. (Hétfő)
4
2017. 12. 05. (Kedd)
5
2017. 12. 06. (Szerda)
6
2017. 12. 07. (Csütörtök)
7
2017. 12. 08. (Péntek)
8
2017. 12. 09. (Szombat)
9
2017. 12. 10. (Vasárnap)
10
2017. 12. 11. (Hétfő)
11
2017. 12. 12. (Kedd)
12
2017. 12. 13. (Szerda)
13
2017. 12. 14. (Csütörtök)
14
2017. 12. 15. (Péntek)
15
2017. 12. 16. (Szombat)
16
2017. 12. 17. (Vasárnap)
17
2017. 12. 18. (Hétfő)
18
2017. 12. 19. (Kedd)
19
2017. 12. 20. (Szerda)
20
2017. 12. 21. (Csütörtök)
21
2017. 12. 22. (Péntek)
22
2017. 12. 23. (Szombat)
23
2017. 12. 24. (Vasárnap)
24
2017. 12. 25. (Hétfő) Karácsony
25
2017. 12. 26. (Kedd) Karácsony
26
2017. 12. 27. (Szerda)
27
2017. 12. 28. (Csütörtök)
28
2017. 12. 29. (Péntek)
29
2017. 12. 30. (Szombat)
30
2017. 12. 31. (Vasárnap)
31

Hasznos hírek

Local Info Önkormányzati Hírportál hírei
Főoldal Részletes falutörténet

Részletes falutörténet

Tartalom:

A kezdetek

Vértesszőlős Komárom-Esztergom megyében, a Gerecse lábánál található. A hegység helyét egykor tenger foglalta el, melynek alján a különböző mészvázú állatok maradványai halmozódtak fel és alakultak át az évmilliók során mészkővé. A kőzet-együttes később kiemelkedett, hegyeket alkotott, melynek egyik tagja a Gerecse. A hegység nyugati előterében az Által-ér völgye található, melyet a szeszélyesen kanyargó folyó alakított ki. E két táj találkozásánál alakult ki településünk. Hogy településünk előtagja mégis a Vértes nevet viseli, annak inkább történelmi hagyományai vannak. A falu a középkor és a koraújkor folyamán annak a nagybirtoknak volt a tagja, amely egy csokorba fogta a Tatától a Vértesig elterülő terület településeit.

Egy másik, nyelvtörténeti érdekesség is fűződik a falui nevéhez. 1909-ig Szöllős és Szőllős formával találkozhatunk a leírásokban. Ebben az évben vette fel településünk a Vértes előtagot, s lett Vértesszöllős. A II. világháború után alakult ki a mai elnevezés: Vértesszőlős. Leírásunkban a falu neve mindig az adott kor helyesírási szokásának megfelelően íródik.

Településünk neve az 1960-as években vált világszerte ismertté tudományos körökben. Ekkor fedezték fel falunkban azt a leletegyüttest, mely azóta is kihagyhatatlan minden ősemberrel foglalkozó ismeretterjesztő könyvből. Az ásatások megkezdésében nagy szerepet játszott Pécsi Márton, aki 1962-es kutatásai során csontdarabokat talált a kőbányában, amelyeket megmutatott Vértes Lászlónak, s felhívta a régész figyelmét a lelőhelyre. A tudós 1963 nyarán érkezett Vértesszőlősre, s hamarosan égett csontokat, kőeszközöket talált. A következő évben kerültek elő az első embertől származó csontdarabok: gyermektől származó tejfogakat találtak. 1965. augusztus 21-én pedig megszületett az igazi nagy szenzáció: megtalálták egy Homo erectus koponyájának occipitális (tarkó) részét. A leletek híre bejárta a világot: beszámolt róla a BBC, a francia és a kanadai televízió, mindenhol írtak az újságok településünkről. Vértes és munkatársai sikeresen megteremtették azokat a feltételeket, melyekkel létrehozták a szabadtéri múzeumot, mely még ma is működik községünkben, s évente sok iskola diákjai látogatják meg az ország minden részéről.

A későbbi idők folyamán Vértesszőlős és környéke folyamatosan lakott hely volt. Éltek itt kelták, rómaiak, avarok, morvák, míg végül a IX. század folyamán beköltöztek a Kárpát-medencébe a magyar törzsek. A legenda szerint a településünkhöz közeli Bánhida mellett ütközött meg a honfoglaló Árpád és Szvatopluk morva fejedelem.

A kialakuló tatai uradalom általában a király kezében volt. A XV. század folyamán ezen a tájon alapult településünk a Gerecse dél-nyugatra futó lankáin. Már a kezdetektől fogva termesztettek itt szőlőt, amiről a község a nevét kapta. Első okleveles említése Zsigmond halála utánra datálódik. A még kiskorú V. László hatalma gyenge volt, ezért anyja, hogy maga köré híveket gyűjtsön, elzálogosította a tatai birtokot a Rozgonyi család számára. A királynő oklevele 1440. május 1-jén kelt Komáromban, itt találkozunk először Szöllős nevével.

1465-ben, amikor Mátyás király seregével Komáromnál átkelt a Dunán, kisebb kirándulást tett Tata környékére. Itt azonban szomorú látvány tárult a szeme elé: Zsigmond egykori palotája, s a birtok falvai magukon viselték a Rozgonyi családban dúló viszálykodás nyomait. Az uradalom pusztulásnak indult. A király visszaváltotta a családtól a birtokot, és ismét felvirágoztatta Tatát és környékét.

A király halála után az ország meggyengült s Magyarországra betörtek a törökök. 1543-ban a szultán hatalmas hadjáratot indított hazánk ellen. Ez a második hadjárat teljesen elpusztította azokat a falvakat, melyek az 1529-es offenzíva után még fennmaradtak. Ezek közé tartozott Szöllős is, melyben 1541-ben még négy összeírt porta volt, de két év múlva ezeket is felszámolták Ahmed pasa török portyázói. Bár a falu nevét még 1552-ben is megemlítik, de ekkor már puszta, lakatlan terület szerepelt az írásokban. Hasonló sorsra jutott az egykor virágzó tatai járás többi települése is. Ettől az időponttól kezdve a Vértestől Győrig elterülő Dunántúli területet a kortársak a győri puszta elnevezéssel illették.

A török időkből egy nevezetes történet is fennmaradt, amely a Tatabánya fölé magasodó Kő-hegy barlangjához kapcsolódik. A monda pedig így szól: egy alkalommal törökök portyáztak Tata környékén. A falvak, köztük Szöllős lakossága a közeli barlangba menekült a martalócok elől. A bejáratot eltorlaszolták, s csak egy kis rést hagytak, amelyen át közlekedhettek, hogy a szükséges dolgokat beszerezzék. Egyszer egy asszony, akinek újszülött gyermeke volt, a folyóhoz ment vízért. Gyermeke sírása azonban elárulta őt, s egy arra járó török észrevette. A rabló elkapta az asszonyt, kivallatta, s így tudomására jutott, hol rejtőznek a falu lakói. Nyomban értesítette is társait, akik bekerítették a barlangot, a bejáratnál tüzet gyújtottak, melynek füstje megölte a hegy gyomrában bujdosókat. A barlang ma Szelim barlang néven közismert, mely a portyázó törökök vezéréről kapta a nevét.

Az újjászületéstől a szabadságharcig

1717-ben kezdődött meg településünk életének újabb korszaka. Az újjászülető falu egyre több idegen ajkú jobbágycsaládnak adott otthont. A XVIII. század elején a falunak több földesura is volt – Krapfok, Gindlk, Jeszenszkyk – míg végül 1727-ben Esterházy József vásárolta meg a birtokot. Ügynökei a Felvidéken, Nyitra környékén és Trencsénben toboroztak szlovák anyanyelvű jobbágycsaládokat. Nagyobb arányban ekkor – feltehetően 1731-ben – népesítették be Szöllőst felvidéki szlovák telepesekkel.

A telepesek hamarosan gyökeresen átalakították a környező tájat. A Tata környéki mocsarakat lecsapolták, s helyükön halastavakat létesítettek. A legelőket elözönlötték a juhok, melyek a század folyamán az uradalom legjelentősebb bevételi forrásává váltak. Kivágták az erdő fáit, hogy helyüket átvegyék a szántók, legelők. A hegyet alkotó mészköveket is felhasználták, belőlük értékes építési nyersanyaghoz jutottak.

A XVIII. század végén a falu lakói úgy határoztak, hogy templomot építenek. Az épület Fellner Jakab tervei alapján 1792-ben készült el. Egy másik építmény is ebben az időben született, mely mind a mai napig fennáll: az Által-éren átívelő öreg kőhídról van szó. A hidat 1787-88 folyamán építették a helyiek a környékbeli falvak lakóinak segítségével.

1809-ben Napóleon hadai behatoltak Magyarországra, a győri csata után Tata környékét is elfoglalták. A helyi lakosoknak kellett ellátni az idegen seregeket. Maga a császár, I Ferenc is ide menekült a közeledő ellenséges csapatok elől. Parancsba adta, hogy a császári sereg műszaki katonáinak irányításával olyan sáncokat emeljenek, amelyek képesek megállítani a francia haderőt. Ilyen építkezésre került sor Szöllősön is. Ma már csak egy kisebb domb őrzi az egykori erődítmény emlékét, no meg az elnevezés, hiszen a lakosok mind a mai napig „Sáncnak” nevezik a falunak ezt a részét. Hadmozdulatokban már nem vett rész az erőd, mivel I Ferenc békét kötött a francia császárral.

Miután véget értek a napóleoni háborúk, Magyarországon gazdasági visszaesés kezdődött. A századelőn a birtokosok csak „hosszú háborút, és csendes őszi esőket” kívántak, hiszen a megtermett gabonát jó pénzért tudták eladni a birodalmi seregnek. A béke beköszöntével megszűnt ez az áldásos állapot. Eszterházy Miklós a megoldást nem a modernizálásban látta, hanem abban, hogy kiterjesztette a majorsági földterületeket, melyeket a jobbágyok többletmunkájával műveltetett meg, így pótolta kieső jövedelmeit. A forradalom előtt feudális kötöttségek egész sora szabályozta a jobbágyok életét, nem történt ez másképp Szöllős esetében sem. Szinte minden termény adóköteles volt, így a jobbágyok egész éves munkája a földesúr jövedelmét is gyarapította. Az év során több napot is kellett robotolni. S míg Nyugat-Európában már javában zajlott az ipari forradalom, mely gyökeresen megváltoztatta és modernizálta a mezőgazdasági termelést, hazánkban alig történt előrelépés. Néhány haladó szellemű nagybirtokos persze érzékelte az ország elmaradott helyzetét és igyekezett tenni is a változás érdekében. Így nem csoda, hogy az 1830-as években lezajló országgyűlések központi témája a jobbágykérdés volt. Noha az érintettek, akikről az egész politikai vita folyt, nem vehettek részt a döntéshozatalban, pontosan érzékelték, hogy valami nagy változás van készülőben.


A szabadságharctól az I. világháborúig

1848 márciusában Pesten kitört a forradalom. Hamarosan Batthyány Lajos, az ország első miniszterelnöke elrendelte az új törvények kihirdetését a vármegyékben. Bécs megpróbálta a nemzetiségi lakosságot a magyarok ellen fordítani, hogy így megossza a forradalom oldalán állók táborát. Ez a próbálkozás nem járt sikerrel. Szöllős és a környék falvainak lakosai egyaránt a forradalom ügye mellé álltak. Szeptember 29-én Jellasics vereséget szenvedett Pákozdon. Az esemény híre futótűzként terjedt, most már tömegével álltak a fellelkesült önkéntesek a nemzetőrségbe. Eszterházy Pál vezetésével el is indultak a horvát bán seregei felé, de Jellasicsot már nem érhették utol. A császári fővezér ekkor már javában futott Bécs felé…

Miután Bécs sikerrel felülkerekedett a szeptemberi kudarcon, új fővezért neveztek ki a császári csapatok élére Windischgrätz személyében. December végén Windischgrätz csapatai már megszállták Tatát és környékét.

Tavasszal újabb fordulat következett be, a tavaszi hadjáratnak köszönhetően az országból szinte teljesen kiszorultak a császári erők. A szöllősiek, a plébános, Fieba József vezetésével, nagy lelkesedéssel fogadták az eseményeket. Haynau ellentámadása után nem is maradt el a megtorlás. Fieba a várható felelősségre vonás elől, több lelkésztársával együtt a Vértes rengetegeiben próbált menedéket találni, sikertelenül. A plébánost elfogták és Nagyigmándon haditörvényszék elé állították. Susan tábornok nem bánt kesztyűs kézzel a foglyokkal, mindegyikükre azonnali hatállyal ötven botütést méretett. Az osztrák vezetés elhatározta, hogy példásan megbünteti a szabadságharc helyi vezetőit is. Így történt ez Fieba József esetében is, akit a törvényszék 8 év várfogságra ítélt, melyből hármat le is töltött Olmützben. Ekkor kapott csak kegyelmet.

Bár a szabadságharcot vérbe fojtották, a sok áldozat mégsem volt hiábavaló: a császár nem hunyhatott szemet a nyugaton kibontakozó gazdasági fejlődés felett. 1853. március 2-án megszületett a császári parancs, mely felszámolta hazánkban a középkori viszonyokat. A rendelet előírta a grófi és a jobbágyi földek elkülönítését. Szöllős és a földesúr között a végső szerződésre 1858. december 7-én került pecsét.

Hosszú idő után végre teljesült a hívők régi vágya s 1866-ban önálló plébánia alakulhatott a községben. Eddig az időpontig Szöllős a bánhidai plébánia leányegyháza volt. A győri püspök, Simor János 1866. április 27-én szentesítette aláírásával az okiratot, mellyel községünkben önálló plébánia kezdte meg működését.

1878-ban nagy szerencsétlenség sújtotta a falut: egy óriási tűzvészben 72 ház égett le, a betakarított gabonával és takarmánnyal együtt. Áldozatul esett a templom is, melynek tornyából lezuhantak a harangok. A hivők áldozatos munkájával azonban már a következő évre újjáépült a torony, és beszerezték az új harangokat is.

Megkezdődött a falu határában a vasút építése. 1883-ban rakták le a nyomvonalat, mely Budapestet kötötte össze a Bicske – Galla – Tata útvonalon át Győrrel. Az első vonat a következő év májusában hajtott végig a frissen lefektetett sínpárokon. A helyi megállónak Szöllős – Remeteség volt a neve.

Kevés olyan személyiség van, aki annyi mindent tett volna Vértesszőlősért, mint Klotz Ignácz, aki a XX. század első másfél évtizedében volt a falu plébánosa. Mérhetetlen energiával irányította a település lelki életétének irányítását, kutatta a helyiség, a templom és a vidék történelmét, hagyományait. Munkájának első eredménye a temetői kápolna felépíttetése volt. Az átadásra 1904-ben került sor. Egy nemes cél érdekében látott hozzá híres munkájához, a Vértesekből – tárczák című könyvhöz, melynek bevételéből a helyi elemi iskola építésének költségeit igyekezett megteremteni.

Háború, kitelepítés, forradalom…

1914-ben kitört az I világháború. A háborúban 236 szőlősi lakos harcolt, közülük 32-en haltak meg, s heten lettek hadirokkantak. Az elesettek nevei az 1929-ben a templom előtt felállított Hősi Emlékművön lettek megörökítve.
1926-ban az állam új fejlesztési programot indított el. A program keretén belül több, mint ezer új iskolát adtak át az országban. 1929-ben épült fel községünk iskolája is.

A mezőgazdasági munkák uralmát azonban kezdte meglazítani, bomlasztani a térség gazdasági átalakulása. Az 1896-ban megnyílt tatabányai bányák rengeteg munkáskezet vonzottak Szöllősről is. Ugyanilyen lehetőséget nyújtott az 1928-ban felépülő Bánhidai Erőmű is. Ebben az időben épült fel Almásfüzitőn a timföldgyár, mely a közeli hegyvidékek gazdag bauxitvagyonát dolgozták fel. Az új ipari óriások kialakították a szöllősi ingázó réteget, akik nap, mint nap vonattal jártak a munkahelyükre, majd a műszak lejártával haza.

A II. világháborúban 23 vértesszőlősi honvéd halt hősi halált. 1944 végétől 1945 márciusáig a front kétszer is áthaladt községünk területén, emiatt sok épület megrongálódott és sokan életüket vesztették a harcokban. 1944-ben a plébános, Zachara Gyula vesztette életét. Szilveszter napján a templom szomszédságában lévő ház pincéjébe menekülő lelkipásztor aknaszilánktól több helyen súlyosan megsebesült, kötözőszer és orvos hiányában állapota rosszabbodott. A tatai kapucinus szerafikumban berendezett kórházba szállították, hol pár nap múlva (1945. január 22-én) belehalt sérüléseibe.
1945 márciusában a szovjet támadás végleg kiszorította a Szőlősön tartózkodó német erőket. Az eseményekről a plébános a következő sorokkal emlékezett meg a helyi plébánia történetét nyomon követő krónikában: „1945. március 18. Közeledik egyre a második front. Vasárnap van. A csendes szentmise alatt megkezdődik a község bombázása azokon a helyeken, hol a német autók, lovak vannak az udvaron beszállásolva. Többen meghaltak. Néhány ház súlyos találatot kapott.
Március 19. A szentmisét többször félbe kell szakítani, mert ismét több hullámban bombázzák a repülők a községet a németek miatt.
Március 20. már a kertek alatt felállított ágyúk is szólnak, többször megismétlődik a repülőtámadás a községben levő német katonák ellen. Akkora az aknatűz, hogy mindenki a pincébe húzódik. Már egészen közel vannak az oroszok. Délután az első orosz katonák behatolnak a községbe, a plébános pincéjébe is. Itt is vonul át a rengeteg orosz katona, kocsi, autó, utánpótlás. A nyilas vezetők, a község főjegyzője nyugatra menekül. A község bírája (Forisek Péter) aknatalálattól meghal. A temetések gyorsan és legegyszerűbben történnek. A magára hagyott községháza hivatali helységeiben rettenetes az összevisszaság, minden irat hegyén-hátán. Az elhagyott lakásban szörnyű a rendetlenség. Aknatalálat elpusztította a templomajtót, az ajtó előtt nagy halom faltörmelék…”

A második világháborút követően nagy népességmozgásra került sor megyénkben. 1946. február 27-én a magyar és a csehszlovák kormány között lakosságcsere-egyezmény jött létre. A két állam megegyezett abban, hogy Csehszlovákiából annyi magyar lakost telepítenek át Magyarországra, mint amennyi önként jelentkező, s magát szlováknak valló lakos költözik át hazánkból északi szomszédunkhoz. A telepítések során Vértesszőlősről 427-en költöztek el a faluból, minek következtében a helyi szlovákság számaránya a korábbi 85-ről 55 %-ra csökkent.
A Szovjetunió támogatását élvező kommunista párt egyre nagyobb hatalomhoz jutott, és az ötvenes évekre egy új ideológia alapján alakította át az ország politikai- gazdasági berendezkedését. 1952-ben alakult meg először a helyi termelőszövetkezet Jószerencsét MGTSZ néven. A névadásnak szomorú esemény nyújtott alapot: 1950. december 30-án nagy robbanás rázta meg a Tatabányai Szénbányák XII. aknáját. A szerencsétlenségben 88 bányász vesztette életét, köztük négy szőlősi is a baleset áldozata lett. A falu a temetőben, a kápolna közelében külön sírhelyet állított a nekik, mely ma is emlékeztet a nagy bányászszerencsétlenségre. Az első termelőszövetkezet nem volt hosszú életű: az 1956-os forradalom hatására oszlott fel. A forradalom leverése után 1959. február 20-án Vértesszőlősön másodszor is megalakult termelőszövetkezet.

A rendszerváltozás után

A XX. század végén ismét nagy változások következtek be a világpolitikában. A kelet-európai államok felszabadultak a Szovjetunió uralma alól, a szocialista rendszer egyes államokban békésen, máshol forradalom ért véget. Falunkban is megszűnt a központilag irányított tanácsrendszer, és helyét a közösség által szabadon választott testület foglalta el. Nagy várakozással és lelkesedéssel tekintettek az emberek az 1990-es választások elé. A szavazatok 40 %-át Krenner Antalné Nederman Mária kapta, így ő lett falunk első szabadon választott polgármestere. Az ő vezetése alatt nagy változások történtek településünkön.

Az iskolában nagy átalakításokra volt szükség, hiszen az osztályok kinőtték az 1929-ben készült épületet. Egy állami pályázat kínált lehetőséget a modernizálásra, mely nemzetiségi iskolák részére nyújtott támogatást iskolabővítésre, tantermek kialakítására. Az új épület 1993-ban került átadásra, melyben a mai napig is nyolc tanterem üzemel.

Az iskolaépítéssel párhuzamosan folytak az egészségház kialakításával kapcsolatos munkálatok is. A régi orvosi rendelő felett eljárt az idő, az Öregek Napközi Otthona az egykori pártházban, méltatlan körülmények között működött. Két lehetőség adódott: vagy külön-külön felújítják mindkét épületet, vagy a két intézmény egy új épületben kap helyet. A képviselőtestület az utóbbi mellett döntött. Értékesítették az elavult rendelőt és a pártház épületét, s az összeget az új egészségház kialakítására fordították. A fogorvosi rendelő berendezését pályázaton nyert tízmillió forintból alakították ki. A háromszintes létesítmény ma több intézménynek ad otthont: alsó szintjén az Öregek Napközi Otthona, középső részén a háziorvosi rendelő, tetőterében fogorvosi rendelő és a községi könyvtár működik.

Rendezésre várt még a község úthálózatának egyik égető problémája is: a 100-as út érintése nélkül nem lehetett eljutni a falu egyik részéből a másikba. A megoldást egy, a templom mögött elhelyezkedő régi parasztház megvásárlása jelenthette volna, melynek elbontásával egy összekötő utat terveztek építeni. Ekkor merült fel az ötlet, hogy alakítsanak ki egy tájházat a régi épületből. Kutenics Mária irányításával a falu lakói gyűjtötték össze a berendezési tárgyakat, melyek a régi korok paraszti világáról tanúskodnak. A tájház mellett megépült az összekötő út is.

Új helyre került a községi focipálya is. A MÁV modernizálta a vasutat, Szőlősön egy régről visszamaradt és feleslegessé vált kanyarulat levágásával egyenesítették ki a pályát. A vállalat kisajátította az érintett területet az önkormányzattól, amelyen futballpálya is feküdt egy épülettel. A falu sportbarátaiban felmerült az igény egy új, modern sportlétesítmény iránt. Több lehetőség is felmerült, végül az Öregszőlők alatti szántóra esett a választás, ahol a sporttelep ma is megtalálható. Ekkoriban írtak ki egy állami pályázatot iskolai tornaterem építésére. A képviselő-testület sikeresen pályázott, s így nemcsak a szükséges öltözők kerültek megépítésre, hanem egy korszerű sportcsarnokot is kapott a falu.

1994-ben Vida Istvánt választotta meg a község polgármesternek, s nem történt ez másképp 1998-ban és 2002-ben sem. Településünk, az ország fő, politikai irányvonalának megfelelően, elindult azon az úton, mely ismét Európa felé vezetett. Ezek során a falu két, határon túli településsel épített ki közelebbi kapcsolatot: a szlovákiai Turany-val és a németországi Muhr am See-vel.

Szinte egyidőben alakult ki a két kapcsolat. Szőlős és Turany kulturális alapokon kezdte az együttműködést: előbb a turany-i kulturális egyesület lépett fel nagy sikerrel Szőlősön, a következő alkalommal pedig a helyi asszonykórus és a néptánc csoport vett részt egy fellépésen Szlovákiában. Rendszeressé váltak a találkozások a két település lakói között, sok család között baráti viszony alakult ki. A két település közötti testvérkapcsolatot 1997-ben írásban is rögzítették.

A Nürnberg közelében található kis német városka, Muhr am See is a 90-es években vált a vértesszőlősi történet részévé. Egy idegenbe került hazánk fia, Barta József szorgalmazta a kapcsolat felvételét, s töretlen lelkesedéssel dolgozott annak ápolása érdekében. Először 15 gyermek utazott ki egy barátságos focimeccsre, de 2001-ben már 40 iskolás nyaralhatott tíz napig Németországban. A következő évben pedig egy Muhr am See-i gyerekcsapat volt településünk vendége. A két találkozó eredményeként a két település lakói között barátság szövődött. 2003-ban rögzítette a két település írásban is testvérkapcsolatát. Az ünnepélyes aláírásra a hagyományosan megrendezett szüreti bál keretében került sor. A szerződést a két polgármester írta alá, a német fél részéről Roland Fitzner, míg a szőlősi oldalon Vida István látta el kézjegyével az okmányt.

Napjainkban

Az 1990-től kezdődő időszak igazi sikertörténet Vértesszőlős életében. A rendszerváltás után kialakult új, demokratikus önkormányzati rendszer és az akkor még kedvező állami fi nanszírozási feltételek óriási energiákat szabadítottak fel a helyi közösségben. Ez a tettvágy a kitűzött célok eléréséhez végzett szorgalmas munkával meghozta gyümölcseit. Számos civil szervezet és alapítvány jött létre, hagyományteremtő kulturális rendezvények indultak, pezsgő közösségi élet alakult ki, mely a múlt értékeiből, a helyi nemzetiségi hagyományokból is táplálkozik.

1990-94 között a település több újonnan épült közintézménnyel gazdagodott: sportcsarnok és labdarúgópálya, új iskolaépület, egészségház, patika épült. A következő évtizedben a fejlődés tovább folytatódott a Tájház kialakításával, a ravatalozó építésével és utak felújításával. Hazánk 2004-es  EU-csatlakozása után, 2006-tól a korábbiaknál lényegesen jelentősebb EU-fejlesztési források új lendületet adtak Vértesszőlős fejlődésének.

Néhány év alatt a helyi közutak közel fele felújításra került. Megújult szinte minden közintézmény (közösségi ház, polgármesteri hivatal, általános iskola, egészségház, patika) fejlődtek a közterületek, a község  esztétikusabbá, rendezettebbé vált. 2012-ben megépült a régóta várt kerékpárút Vértesszőlős település központja és Tatabánya között, mely a fejlődő gazdasági övezetet, a Skála-térséget tette könnyebben elérhetővé.

Az önkormányzat célja a hagyományok, a múlt értékeinek megőrzése mellett a jövőben is fenntartható, élhető, vonzó település működtetése. Ennek érdekében rendszerint a többség előtt haladva mindent megtesz a takarékos és ésszerű gazdálkodás és működés biztosításáért.

Kiemelt cél a helyi közoktatás fejlesztése. Ennek érdekében az önkormányzat egy óvoda és bölcsőde engedélyes terveivel rendelkezik, remélhetően a közeljövőben pályázati forrás is lesz egy új, korszerű intézmény felépítésére. 2012-ben a megnövekedett gyermeklétszám elhelyezésére a korábbi Idősek Klubja helyén új óvodai csoport számára telephely létesült, mellyel továbbra sem biztosított az egyre növekvő gyermeklétszám megfelelő elhelyezése.

Fontos cél az idegennyelv-oktatás támogatása (szlovák, angol, német). Az általános iskola új épülettel gazdagodott, az udvart is sikerült felújítani, tehát a minőségi munka tárgyi feltételei biztosítottak. Az innovatív működés, a pályázati források maximális kihasználása, a helyi közoktatás kiemelt támogatása, az esztétikus lakókörnyezet fenntartása, a minőségi közszolgáltatások, a rendszeres kapcsolattartás a helyi gazdasági szereplőkkel és a helyi közösségek erősítése együttesen mind azt szolgálják, hogy településünk lakossága magáénak érezze a községet, és a családok hosszú távon megtalálják boldogulásuk feltételeit Vértesszőlősön.

Újabb egyedülálló régészeti leletek Vértesszőlős határában

2009-ben a falu Tatabánya felé eső határában mintegy négyhektáros területen kezdte el beruházását egy vállalkozó, ám a munkagépek alig néhány tíz centiméterre a felszín alatt kõbe ütköztek. A környéken egyáltalán nem szokatlan „akadály” azonban lassanként falmaradvánnyá állt össze. Az építők helyét ekkor a régészek vették át.

Szinte nincs olyan régészeti vagy történeti időszak, melynek emlékanyaga ne lenne megtalálható a falu területén. Ezek közül is kiemelkedik a falut átszelő főút és az Által-ér közötti terület, ahol a régészeti leletek egészen a Gerecse talpáig nyomon követhetők. Rendkívül izgalmas, a Kárpát-medence bronzkori történetének addig még csak körvonalaiban ismert szakaszához nyújtó új adatokat szolgáltattak a 2005-ben, majd 2009-ben megkezdett megelőző feltárások (A. Pál Gabriella, Kisné Cseh Julianna feltárásai).

Az ásatások során hatalmas, óriási kőtömbökből kirakott kőkörök, kőkamrák, mellettük földbe ásott gödrök, kőépületek alapozásai, részben földbe ásott épületek, árkok, tűzhelyek maradványai, nyomai bontakoztak ki. S leletek tömege. Kerámiatöredékek, csont-, bronz- és vaseszközök, állatcsontok, pénzek… Az elsődleges leletfeldolgozás során több mint 27000 darabot számoltunk össze, mind a hajdan itt élt népcsoportok mindennapjainak és halotti kultuszainak emlékei.

Több időszak emlékanyaga került itt elő. A mészbetéttel gazdagon díszített kerámiák, antropomorf (ember alakú) és horgony alakú bronz ékszerek és ruhadíszek, ruhatűk a Dunántúli Mészbetétes Edények kultúrájának emlékanyagai, melynek kisebb temetőrészletét V. Vadász Éva és Vékony Gábor már a 70-es években feltárta. Majd újabb sírcsoportjának töredéke került elő a feltárásunktól közvetlen északra fekvő telken László János próbafeltárásának eredményeképpen (2008). Az időszak a bronzkor, a hagyományos kronológiai besorolás szerint a Kr. e. 18 - 16. század időszaka.

Ebből az időszakból itt került elő az ÉK-Dunántúl eddig egyetlen antropomorf csüngője, de már az is egyedülálló, hogy a több sírcsoportból álló temető mellett ékszerleletre és településre utaló nyomok együtt kerülnek elő. Ennél jóval nagyobb meglepetést okoztak a munkát igen lelassító és megnehezítő óriási kiterjedésű római kori épületomladék mellett/alatt előkerült kisebb-nagyobb méretű, kőtömbökből rakott sírok maradványai. Mintha a dolmenek világában járnánk, Anglia, Írország vagy éppen Franciaország lelőhelyein, még ha az itt bányászható mészkőnek köszönhetően más léptékben, azaz jóval kisebb méretekben.

Nem kis erőfeszítés kellett az itt élőknek a nagyméretű kőtömbök bányászatához, ideszállításához. Először a sírt rejtő kőkamrát építették meg, ahová saját rítusoknak megfelelően temették el a halottaikat (az itt élők a már említett hamvasztásos, a beköltözők pedig a csontvázas rítust alkalmazva). A sír mellé általában egy bögrét helyeztek, majd pedig a halotti tort követően annak maradványait is beleszórták az akkor már lezárt sírkamrát is magába foglaló sírgödörbe. Az egészet egy nagy földhalommal takarták le, s hogy a halom biztosabban megmaradjon, dupla kősorral vették körül. Ezek a kősorok azonban nemcsak támasztékul szolgáltak. Egy-egy halom egy-egy család temetője lehetett, hiszen a kőkörök alatt – már ahol sikerült megbontani – újabb sírok kerültek elő. Nem véletlen a kultúra elnevezése sem: Halomsíros kultúra. Eddig egyedülálló Magyarországon ez a temetőrészlet, igazi régészeti szenzációnak számít, legközelebb Szlovákiában és Ausztriában – ha nem is tömegével – találhatók meg párhuzamaik, pontos kapcsolatuk tisztázására a leletek feldolgozása nyújthat majd segítséget.

Mindezt egy rendkívül gazdag, minden bizonnyal egy kiszolgált katona villájához tartozható épületegyüttes 5 eddig feltárt épülete egészít ki.

Vértesszőlős területén számos helyen fedezhetjük fel a római kori ember nyomait, a falu határában és területén található, zömében még feltáratlan lelőhelyek a korszakban intenzív megtelepedésre utalnak. Térségünkben Pannonia provincia egyik legjelentősebb központjának számító Brigetio (a mai Szőny területén) közelsége magyarázza a számos telepjelenséget. Az Által-ér partján elterülő lelőhely egy része már a vasút építésekor elpusztulhatott, viszont a légi felvételek és a szomszédos területen folytatott régészeti kutatás nyomán meg lehet rajzolni kiterjedését.

A római kori villagazdaság főépülete a már említett szomszédos területen fekszik – mellette a légifotón több újabb halomsír is kimutatható. Fegyverek maradványai (pl. bronz kardkoptató, övcsatok, nyílhegyek, lándzsacsúcs), ólomöntő műhelyre utaló leletek (rontott ólomvotív, azaz fogadalmi ajándék, súlyok) mellett vésett gemmával díszített vasgyűrű, nagy mennyiségű bronzpénz, bronz fibulák, ládika- és bútorveretek, mécsesek, luxuskerámiák, ablaküvegek és edények töredékei kerültek elő. Kihagyhatatlan a felsorolásból az a fekete színű, néger fejekkel díszített nagyobb méretű tál töredéke, melyhez hasonló egyelőre még nem ismert Pannonia emlékei között. Már a feltárás során is egyértelművé vált, hogy legalább két korszakban használták a falfestményekkel díszített, padlófűtéses, kerítéssel védett lakóhelyet: első szakasza a 3. század első felében zárult le, a második megtelepedés virágkora pedig a 4. századra tehető.

A római korban, azaz a Kr. u. első századokban klíma optimummal számolhatunk, azaz az időjárás igen enyhe volt. Valójában ettől az időszaktól figyelhető meg az erdők fokozottabb irtása, illetve egyes területeken már lecsapolás (tehát termőhely-átalakítás) is folyhatott. A mezőgazdasági kultúra térhódítását a gabona és kísérő gyomnövényzetének növekedő pollenarányai is mutatják. Az intenzív mezőgazdasági és iparos tevékenységre utal az Által-ér túlsó partjáról (Vértesszőlős és Tatabánya határán) előkerült vaseszköz lelet is, benne a mezőgazdasági eszközök mellett a textilkészítéshez, ötvösséghez, kovácsmunkához, valamint a fafeldolgozáshoz alkalmas szerszámokkal.

Az Által-ér partján húzódva a villa mellett vezethetett Brigetio felé az a kőút, melynek nyomait Vékony Gábor regisztrálta az 1960-as évek végén.

A római kor után sem maradt lakatlan ez a terület, a népvándorlás korában germán törzsek jelenléte mutatható ki, amire néhány sír, valamint számos kerámiatöredék mellett az egyik megújított római kőépületben talált ép gabonatároló edény utal.

A 10. században ismét ez, az Által-ér mocsaras árteréből kiemelkedő terület népesült be először. A 8. század végétől a 13-14. századig ismét éghajlati csúccsal, a középkori optimum időszakkal számolhatunk, így jellemzően a római lelőhely fölött, ill. részben attól északabbra, a hegyoldal felé húzódva találjuk az Árpád-kori ember földbe mélyített házait, külszíni kemencéit, s több helyen a hajdan itt éltek sírjai is feltárásra kerültek.

Az írott források először 1244-ben emlékeznek meg a helyről, Villa Scellus néven, királyi vincellérek által lakott helyként említik. Az elnevezés Zewles (Szőlős) formában 1440-ben bukkan fel, a település akkor Rozgonyi István birtokában volt, néhány évvel később, 1459-ben már mint a tatai vár tartozékáról emlékeznek meg róla a források.

A Vértes és a Gerecse között, a Buda felől érkező út az Által-ér mentén haladt már a középkorban is. A török korban bekövetkező háborús állapotok a hadseregek felvonulási útjába kerülő falvakat elnéptelenítik. Így történt ez Szőlőssel is, 1541-ben még négy adózó portával szerepelt az összeírásban, két évvel később pedig már elpusztult, lakatlan pusztává vált.

S hogy miért e kulturális gazdagság ilyen kis területen? Arra talán a víz s az erdő adta ideális megtelepedési lehetőségek mellett éppen a már többször is emlegetett út, a vízi átkelő nyújthatja a magyarázatot, melynek keleti és nyugati oldala (Bánhida) egyaránt kiemelkedik gazdag régészeti anyagával.

(Kisné Cseh Julianna, Régész-történész főmuzeológus -Tatabányai Múzeum)


Nyomtatványok
Pályázatok
Ideart Az oldal 297 ms alatt készült el. Felhasználó: vendég